


Információk, érdekességek
Egy falatot még a mama kedvéért!
2017. október 01.
Az evéssel gyakran van gondunk. Sok szülő, de különösen nagyszülő a gyermek súlynövekedését tekinti a fejlődés legfontosabb mutatójának. Elszomorodnak, ha gyermekük nem hízik annyira, mint szeretnék, és igyekeznek elkövetni mindent – néha túl sokat is – a gyorsabb gyarapodás érdekében. Pedig…
… vigyázni kell: az elhízás alapjait ebben az életkorban lehet lerakni!
Igaz ugyan, hogy sajnos egyre több a túlsúlyos gyermek is, de sok családban jelent napi problémát az étvágytalan, sovány, vagy legalábbis annak tartott gyermek. Gyakran keresik fel a gyermekorvost azzal a panasszal, hogy: “ez a gyerek olyan egyszálbélű, nem hajlandó semmit, de semmit megenni. Látszik is rajta, hisz olyan sovány szegény, hogy az összes bordája kiáll”. Pedig mindent elkövetnek azért, hogy az általuk helyesnek vélt mennyiséget megegye a gyerek. Megígérik, hogy megkapja a rég áhított játékot, ha megeszi a főzeléket, vagy éppen megbüntetik, ha nem eszi meg.
A vizsgálat és a testsúlymérés aztán legtöbbször kideríti, hogy szó sincs kóros soványságról, éppen csak átlagos, vagy kevéssel van az átlag alatt a kis páciens testsúlya. Az étvágytalanságról meg annyit, hogy a nagymama szerint egyedül üdvözítőnek tartott tökfőzelék helyett szívesebben eszik csipszet, csokit, ropit a csemete.
Az „étvágytalanságra nevelést” már legtöbbször csecsemőkorban elkezdjük
Megtanítjuk a gyermeket az étel elutasítására. Ezt legtöbbször a gyakori kínálgatással, esetleg kényszerítéssel váltjuk ki a gyermekből. Ismerős a cirkusz, amikor a szülők a gyermek körül ugrálnak és a legkülönbözőbb módon igyekeznek még egy-egy plusz falatot beleerőltetni („na még egy katonát a mama kedvéért”). Ilyen esetben az étkezés egyébként kellemes élménye komoly megrázkódtatást jelent a gyermek számára és elutasítja azt az ételt is, amit egyébként szeretett. Sőt sokszor, ha meglátja azt a személyt, aki mindenáron meg akarta etetni, rögvest elmegy az étvágya.
Egy felnőtt ismerősöm mesélte, hogy sovány gyermek volt, ezért az édesanyja mindenáron meg akarta etetni. Ennek az lett az eredménye, hogy még ma is, ha meglátja az édesanyját, elmegy az étvágya. Még akkor is, ha korábban szívesen evett volna.
Kevés tejterméket fogyasztanak a kicsik
2017. szeptember 28.
A 10-12 éves korú gyermekek 42%-a mindössze hetente néhány alkalommal, 16%-uk csak hetente egyszer, 28%-uk pedig még ennél is ritkábban fogyaszt magas kalcium tartalmú tejtermékeket, például joghurtot…
Ezt mutatja a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által, 860 gyermek megkérdezésével készített országos felmérés. A kutatás rávilágított arra is, hogy a gyermekek tejtermék fogyasztása annak ellenére ilyen alacsony, hogy 10-ből 4 gyermek már tudja, hogy naponta legalább 0,5 liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztania, 76%-uk pedig azzal is tisztában van, hogy ez a csontokat erősítő kalciumbevitel miatt fontos.
Csak feleannyi tejterméket fogyasztanak a gyerekek, mint amennyi szükséges lenne
A nemzetközi és a hazai táplálkozási ajánlások egyaránt napi fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék fogyasztását javasolják mind a felnőttek, mind a gyermekek számára. Ezzel szemben hazánkban a tényleges napi fogyasztás ennek az ajánlásnak kevesebb, mint a felét teszi ki. A rendszeres tejtermékfogyasztás gyermekkorban különösen fontos, hiszen a megfelelő mennyiségű kalcium bevitele a csonttömeg kialakulását segítheti – például napi egy pohár joghurt elfogyasztása is hozzájárulhat a megfelelő mennyiségű kalciumbevitelhez.
A felmérés legfontosabb megállapítása azonban az, hogy a 10-12 éves gyermekek 14%-a eszik naponta egy-egy pohár joghurtot, míg 42%-uk csak hetente 1-2 alkalommal, 16%-uk mindössze hetente egyszer, 28%-uk pedig még annál is ritkábban vagy egyáltalán nem fogyaszt élőflórás joghurtkészítményeket.
Vegetáriánus ebéd
2017. szeptember 23.
Gyerekkorom emléke a klasszikus vasárnapi ebéd: húsleves, rántott hús petrezselymes krumplival! Gondoltam egyet és összeállítottam ezt a menüt vegetáriánus változatban! Jó étvágyat hozzá!
Vegetáriánus "húsleves"
Hozzávalók: 3 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, darabka zeller és karalábé, 1 fej hagyma, 1 paprika, 1 paradicsom, 2-3 gerezd fokhagyma, néhány szál petrezselyem és zellerzöld, egész bors, só, 3 ek. olivaolaj
A zöldségeket megtisztítom, karikára ill. kockára vágom őket kivéve a hagymát, paprikát és paradicsomot. Ezek egészben kerülnek a levesbe! Az olajon átfuttatom a zöldségeket ezután felöntöm 1 liter vízzel. Ízesítem sóval, borssal, beleszórom a zöldleveleket. Lassú tűzön főzöm addig míg a zöldségek meg nem puhulnak!
Csigatésztát kínálok hozzá betétként!
Könnyű tavaszi hangulatú vacsora Szabó Andrea séftől
2017. szeptember 21.
Szabó Andrea az 5 SÉF - egy hét, egy hűtő műsorában egy tavaszi hangulatú ételt, Részeges pulykakezeket kertek javával készített. Hogy mit is takar ez a hangzatos név? Most megmutatjuk, hogy Te is elkészíthesd vacsorára ezt a remek fogást!
Előkészítés: 10 perc
Elkészítési idő: 45 perc
Mit árusíthatnak az iskolai büfékben?
2017. augusztus 26.
Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről – közölte a tárca parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence elmondta: a dokumentum – amelyhez hatósági leírást is mellékeltek – az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is.
Egészséges ételeket a büfékbe!
Hangsúlyozta: folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók – emelte ki az államtitkár.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz – mondta.
Sok bajt okoz az egészségtelen életmód
Kiemelte: a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd – jegyezte meg Rétvári Bence.
Az államtitkár kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett volt fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.
Hozzátette: a jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában is legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...143144145...297