


Információk, érdekességek
Koplalás helyett tisztítókúra - 1. rész
2013. június 30.
Megéri-e koplalni ahhoz, hogy lefogyjunk? Semmiképpen sem, mert a leadott kilókat rendszerint hamar visszanyerjük, amellett az ételmegvonások szükségtelenek, sőt veszélyesek is lehetnek. Hosszabb koplaló-kúránál akár hiánybetegség is felléphet. Viszont a szakemberek alábbi jó tanácsaiból, a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszaiból megtudhatjuk, hogy koplalás helyett részesítsük előnyben a rövidebb-hosszabb ideig tartó léböjt-kúrát. Ennek elsődlegesen nem a lefogyás a célja - bár jelentős mértékben hozzájárulhat -, hanem a testi-lelki regenerálódás, a jobb teljesítőképesség elérése, az anyagcsere tehermentesítése és a salak- valamint méreganyagok eltávolítása a szervezetből.
A böjtöléssel most tisztítókúra értelemben foglalkozunk (a léböjt, ahogy a neve is mutatja, a szilárd ételek mellőzését jelenti) – a vallási vonatkozásokra nem térünk ki. Viszont szólunk sokak számára meglepő előnyeiről, a koplalással szembeni jótékony hatásairól.
Frissítő tésztasaláta - húsmentesen!
2013. június 20.
Rövid idő alatt összedobható ez a finom tésztasaláta, akár köretként, akár magában fogyasztva ajánlott!
Frissítő tésztasaláta
Hozzávalók: 30 dkg tészta (kagyló, szarvacska vagy hasonló), 1 doboz kukorica, 1 nagyobb fej lilahagyma, 2 ek. olivaolaj, 1 ek. citromlé, 1-2 ek. a tészta főzővizéből, só, ízlés szerint zöldfűszer - bazsalikom, petrezselyemzöld, snidling, stb.
Méhkenyér szuperétel már 60 millió éve
2013. június 06.
A méhek már 60 millió éve fogyasztják a méhkenyeret. Az emberi történelem pedig igazolja a régi kultúrák rajongását a méhkenyér iránt. Méhkenyeret, már az ősi inkák, maják, aztékok, egyiptomiak és kínaiak is fogyasztottak. A leletek igazolják, hogy egészség megőrzési és fiatalodási céllal ették a méhkenyeret.
A méhkenyér bioaktív vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, aminosavak bőséges forrása. Tartalmaz enizmeket és tejsavat, mely utóbbiról tudjuk, hogy az emésztőrendszernek igen jót tesz.A méhkenyeret terápiás céllal anyagcsere zavarok, emésztési rendellenességek, májbántalmak, allergiák és méregtelenítés során alkalmazzák leggyakrabban az apiterapeuták.
Panír helyett polip, krumpli helyett avokádó
2013. június 06.
Sokkal több hal és zöldség, még a polip is belefér. A Michelin-csillagos séf, Christian Petz mára megmutatta, hogyan lehet a hagyományok megőrzése mellett újabb lendületet adni a bécsi gasztronómiának.
Míg a klasszikus bécsi konyha a környező országok tradicionális ételeit gyűjtötte össze és öntötte új formába, addig modern változata a mediterráneum egészséges alapanyagait integrálja a jól ismert hozzávalókkal. A június végén Budapestre érkező sztárséf egy bécsi állóhajó gyomrában, farmerben és pólóban most azon dolgozik, hogy a csúcsgasztronómia közelebb kerüljön hozzánk, mint valaha.
Fetás lepény - sörözéshez vagy baráti beszélgetéshez is!
2013. június 04.
Gyorsan és egyszerűen elkészíthető lepény, hiszen csak egy alap pizzatésztát kell gyúrnod, a tetejére rápakolni a dolgokat és már sül is!
Hozzávalók: készítek egy alap pizzatésztát, 4. ek tejföl, 20 dkg feta sajt, 2 ág kakukkfű, durvára tört színes bors
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...219220221...301