


Információk, érdekességek
Huszonkét majonéz közül háromnál talált hiányosságokat
2018. december 01.
Huszonkét majonézt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az ellenőrzött termékek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek, háromnál azonban jelölési hiányosságokat találtak, illetve közülük kettőnél a tartósítószer tartalom kis mértékben meghaladta az előírt határértéket.
A Nébih közleménye szerint a határérték feletti tartósítószer miatt a felügyelők összesen 300 ezer forint bírságot szabnak ki, az enyhébb jelölési hibák miatt figyelmeztetik az élelmiszer-vállalkozókat, akiknek intézkedési tervet kell benyújtaniuk kijavításukra.
A flakonos mártásoknál egyebek mellett vizsgálták a nedvesség- és zsírtartalmat, az omega-3 zsírsav mennyiségét, növényiolaj-összetételt és a kén-dioxid tartalmat.
Az elemzés szerint a mustárt- vagy tojást nem tartalmazó majonézek valóban mentesek voltak ezen összetevőktől, és az allergén anyagnak számító zellernek sem találták nyomát a szúrópróbaszerűen vizsgált termékekben a szakemberek.
Négy, véletlenszerűen kiválasztott majonéznél a kupakok összkioldódását is megvizsgálták, amelyek megfeleltek az uniós rendelet által meghatározott határértéknek.
A kedveltségi – szín, illat, íz – vizsgálaton az Univer majonéz nyerte el leginkább a szakértő és laikus kóstolók tetszését, második lett a Penny terméke, harmadikként a Reál majonéz végzett.
Magdaléna avagy a spanyol muffin
2018. november 28.
Egy hétvégi reggelihez vagy vacsorához isteni. Finom házi készítésű lekvárral, egy csésze kávé mellé, ágyban fogyasztva maga a mennyország!
Mivel egy fél évig volt szerencsém Spanyolországban élni, így az ottani kulinária eléggé belém ivódott. De még mielőtt ott éltem volna is elég gyakran látogattam a spanyol tengerpartokat. Egy ilyen látogatásnál találtunk egy ici pici kis pékséget Fuengirolában, ahová minden reggel elmentünk friss péksütiért. Isteni ekler fánkok és croissant-ok voltak, de az én és jó apám kedvence így is a magdalena lett. Ez a vaníliás zsíros piskóta azóta is a szívem csücske. Mivel apu már régóta rágta a fülünket anyuval, hogy ő utálja a muffint, amit sütök mert az szerinte ‘száraz’, bezzeg a magdaléna. Ó a magdaléna, hogy az milyen finom. Mivel ma is szóba került a hölgyemény, így úgy döntöttem, hogy latba vetem a spanyol tudásom és utána nézek, hogy hogy is készül, méghozzá csak is tradicionálisan a dolog. Nem tűnt túl ördögtől valónak, így elkészítettem. Megkóstoltuk (én sajna nem mert még mindig tartom a vegán diétát, de Apu magdalena tesztjén átment a dolog ) és nagyon finom lett, az eredeti receptet én annyival kiegészíteném, hogy tennék bele még vaníliát, így az én verziómba már így lesz. Egy hétvégi reggelihez isteni. Finom házi készítésű lekvárral, mint a fotón is. Mivel nagyon könnyű így bárki elkészítheti és meglepheti vele a párját, egy lustálkodós ágyban elfogyasztott reggeli gyanánt.
Hozzávalók (12 darabhoz):
- 3 tojás
- 200 g liszt
- 125 g cukor
- 0,5 dl tej
- 1 dl extra szűz oliva olaj
- 8 g sütőpor
- 1 csapott kávéskanál vanilia por vagy egy fél vanília rúd
- 1 csipet só
Egészséges ételek, amelyeket a gyerekek is kedvelnek
2018. november 27.
Napjaink slágere az évekre elfeledett sütőtök, mely most reneszánszát éli. Magas béta-karotin tartalma és könnyű emészthetősége miatt már bébikortól ajánlott fogyasztása. Gyermekek nagy kedvence lehet a sütőtökös pulyka, mely édeskés, gyengéd ízével a legkisebbeknek is finom. Felnőtt verzióban megbolondíthatjuk a húst és a zöldséget gyömbérrel, kurkumával, curry fűszerkeverékkel.
Vitamin- és fehérjedús fogást varázsolhatunk szilvából és pulykából. Ez a gyümölcs magas rosttartalma miatt ajánlott székrekedésre, immunerősítő hatásával segít felvenni a harcot a fertőzésekkel szemben. Pikáns fűszerezéssel érdekesen elegyedik a sós hús és az édes gyümölcs. Kakukkfűvel, oregánóval fokozható a hatás! A Gallicoop termékei közt találunk tölthető, raguhoz aprított és egész pulykahúst is, attól függően, hogy szeretnénk tálalni a szilvás fogást.
RECEPTEK
Sütőtökös pulyka bolognai
Hozzávalók 4 főre:
50 dkg Gallicoop darált pulykahús
25 dkg sütőtök
1 db hagyma
2 gerezd fokhagyma
4 dl paradicsomlé
40 dkg spagetti
1 marék friss oregánó
Só
Bors
10 dkg reszelt parmezán
olívaolaj
Pulykavariációk pikánsan
2018. november 26.

Vitamin- és fehérjedús fogást varázsolhatunk szilvából és pulykából. Ez a gyümölcs magas rosttartalma miatt ajánlott székrekedésre, immunerősítő hatásával segít felvenni a harcot a fertőzésekkel szemben. Pikáns fűszerezéssel érdekesen elegyedik a sós hús és az édes gyümölcs. Kakukkfűvel, oregánóval fokozható a hatás! A Gallicoop termékei közt találunk tölthető, raguhoz aprított és egész pulykahúst is, attól függően, hogy szeretnénk tálalni a szilvás fogást.
Gombás-vörösboros pulykaragu pennével
Hozzávalók 4 főre:
1 db hagyma
40 dkg Gallicoop felsőcombfilé
40 dkg gomba
2 dl száraz vörösbor
Só
Bors
Babérlevél
petrezselyem
Olívaolaj
Lasagna verde
2018. november 25.
A napsütötte, lankás Toszkána hangulata lengi be a lakást már attól is, ha végigolvasod a receptet!
Hozzávalók:
zöld tészta 30 dkg
olaj 6 cl
vöröshagyma 12 dkg
paradicsompüré 5 dkg
fehér bor 2 dl
zöldpetrezselyem 1 cs.
tejföl 2 dl
Pannónia sajt 20 dkg
kakukkfű
bazsalikom, só
Elkészítése:
A laskára tépdelt zöld tésztát sós vízben kifőzzük. Az apróra vágott vöröshagymát az olajban üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, jól elkeverjük, majd a fehér borral felengedjük. Kakukkfűvel, bazsalikommal, apróra vágott zöldpetrezselyemmel fűszerezzük és megsózzuk. Amikor a fűszeres paradicsom felforrt, beletesszük a sovány darált sertéshúst és fedővel letakarva puhára pároljuk. Párolás közben, ha szükséges, kevés fehér bort öntünk hozzá.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...127128129...301