


Információk, érdekességek
Tízezer nő kap meghívót méhnyakszűrésre
2016. február 08.
2016-tól az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányításával több mint száz magyarországi településen 121 védőnő kezdi meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrést.
A programba bekapcsolódók száma folyamatosan bővül, így évközben egyre több hazai kistelepülésen válik helyben elérhetővé a szolgáltatás. A méhnyakszűrés fontosságára hívja fel a figyelmet az Európai Méhnyakrák Megelőzési hét is. A hazai rendezvénysorozat 2016. január 23-án szombaton, Budapesten vette kezdetét, a programokon az ÁNTSZ szakemberei is előadást tartottak.
Hazánkban a méhnyakrák miatti halálozás magas, az európai uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. A méhnyakrák miatt bekövetkező halálozások száma évek óta nem csökken, évente közel 400 nőt veszítünk el. Pedig a betegség kialakulása szűrővizsgálattal megelőzhető, illetve az időben felismert elváltozás megfelelő hatékonysággal kezelhető.
Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2009-ben indította el a védőnői népegészségügyi célú méhnyakszűrést. 2015-ben egy európai uniós program keretében újabb védőnők szereztek képzettséget a méhnyakszűrés végzésére, és csatlakoztak a szűrést végző védőnőkhöz. Átfogó, hosszú távú célunk, hogy a hazai méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányításával a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztése tovább folytatódik. Ennek részeként februárban tízezer 25 és 65 év közötti nő kap névre szóló meghívólevelet az ÁNTSZ-től méhnyakszűrésre.
Veszélyes lehet a várandósokra egy Dél-Amerikában terjedő vírus
2016. január 20.
A várandós nőkre különösen veszélyes vírus okoz megbetegedéseket Dél-, illetve Latin-Amerika egyes részein, ezen belül különösen Brazíliában. A fertőző betegség behurcolásának kockázata Magyarországra rendkívül alacsony, de nem zárható ki.
Az ÁNTSZ felhívja a térségbe készülők figyelmét a kockázatra, különösen azért, mert a téli időszak számít a dél-amerikai utazások csúcsszezonjának. A jellemzően szúnyogok által terjesztett ún. Zikavírus ellen nincs védőoltás, emiatt is elengedhetetlen a szúnyogcsípések elleni védekezés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Amerikai Regionális Irodája a térségre figyelmeztetést adott ki.
Az elmúlt két hónapban a brazíliai egészségügyi hatóságok az országban kialakult nagy kiterjedésű Zikavírus-járvánnyal időben és térben összefüggően nagyszámú, ún. microcepháliával született újszülöttet regisztráltak. A microcephalia egy olyan veleszületett rendellenesség, ami az agykoponya rendellenesen kis méretével és általában szellemi fogyatékossággal jár. Az egészségügyi hatóságok Brazíliában a múlt év végéig 2900-nál több microcephaliás újszülöttet jelentettek, ami lényegesen több a megszokott évi 150-200 esetnél. Az országban folyó vizsgálatok előzetes eredményei szerint a terhesség első 6 hónapjában történt anyai Zikavírus fertőződést követően magzati károsodás alakulhat ki, fennáll a mikrocephalia és egyéb veleszületett rendellenességek kialakulásának a veszélye.
Az állatkínzás sokkoló MIÉRT-jei
2015. december 07.

A címből egyértelműen kiderül, hogy egy olyan témát szeretnék önöknek bemutatni, ami sokak számára ismeretlen. A jelenség azonban nem egyedi, mindig voltak olyanok, akik fájdalmat, kínokat okoztak nem csak embertársainknak, hanem bizony állatoknak is. De miért?
Első blikkre, ha hallunk egy hírt vagy olvasunk egy esetről, amiben azzal szembesülünk, hogy valaki bántott egy állatot, akkor összerezzenünk. Továbbmenve, a legtöbb emberben furcsa érzés lesz úrrá: valami olyasmit élünk meg, hogy bárcsak segíteni tudnék, azaz átélem a szenvedő fél érzéseit, szinte élővé válik bennem az ő kínja.
Persze vannak olyanok is, akik megpróbálják "távol tartani" magukat és érzésüket az esettől, ami nem más, mint saját maguk védelme. Megjegyzem, hogy ezeket az embereket is megérinti, de egy olyan álarcot vesznek fel, ami a keménységről, érzelemmentes magatartásra utal.
Jól látszik, hogy rengeteg módon közelíthetjük meg azt a kérdést, hogy mi történik, ha hallunk egy állatkínzóról. A cikkemben arra keresem a választ, hogy "miért". Ahhoz, hogy erre szakmailag kielégítő magyarázatot tudjak adni, szemléletmódot kell váltanom és arra fókuszálnom, hogy mit élhet meg az a személy, aki elköveti a kínzást, mi vezetheti erre, kik képesek ilyen és hasonló cselekedetre.
Te is bántalmazás áldozata vagy? Ismerd fel a jeleket!
2015. december 03.
A bántalmazásról a legtöbb embernek a fizikai erőszak jut az eszébe. Rombolni és fájdalmat okozni azonban szavakkal is lehet. A lelki bántalmazás veszélye gyakran épp abban rejlik, hogy hosszú ideig képes észrevétlen maradni. Gyakran maga az áldozat is csak későn ismeri fel, hogy bántalmazásnak van kitéve. Olyankor pedig már a segítség ellenére is nehezen lát lehetőséget arra, hogy változtasson a helyzetén.
A bántalmazás, a lelki erőszak elfogadhatatlan. Ebben mindannyian egyetértünk. Mégis vannak közöttünk olyanok, akik nap mint nap áldozatául esnek, miközben nem is sejtik, hogy amit elszenvednek, az bántalmazás.
Az első lépés tehát a felismerés, valamint a belátással járó esetleges szégyen és kiszolgáltatottság érzés feldolgozása. A biztonságot megteremtő cselekvési terv kidolgozása csak ezután következhet.
Ments meg egy életet karácsonyra!
2015. december 02.
Szerinted kevesebb, mint 1 budapesti buszjegy árából megmenteni egy embert a fagyhaláltól, vagy a csontig ható hideg egészségkárosító hatásától, az jó ajánlat? Most nagyon egyszerűen megmenthetsz egy életet otthon, a fotelodból. Mindössze 339 Ft. De ha ez épp nem tetszik, akkor mondok mást! Ha csak egy ezrest szánnál valamilyen jó cselekedetre, akkor keress egy szatyrot odahaza és máris mondom, hogy tudod jól megrakni, úgy, hogy örömet adj amikor valaki kezébe nyomod!
Közeleg a fagy, amely évről évre emberek százait veszélyezteti. Nem kizárólag a fedél nélkül utcára kerülők vannak veszélyben, hanem olyan családok vagy magányos idős emberek is, akiknél nem maradt pénz fűtésre. Őket talán nem is látjuk, mégis életveszélybe kerülnek a téli időszakban.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...555657...170