Információk, érdekességek

A túlsúlyos nõk nehezebben esnek teherbe?

2007. május 08.

A legújabb kutatások szerint az elhízás komoly rizikófaktort jelent a gyermekvállalásnál.


Napjainkban a fejlett országokban a népességszám csökkenõ tendenciát mutat. E kedvezõtlen folyamat hátterében többek között a nõi szerepek megváltozását találhatjuk, azaz a nõk tömeges munkába állását, valamint azt, hogy a nõk egyre késõbb vállalnak gyereket, emellett a családok egyre kevesebb gyereket terveznek.


A születés hete

2007. május 06.

Immár ötödik alkalommal, idén is megrendezik a Születés Hete országos rendezvénysorozatot május 7-étõl 13-áig! 
57 településen, több mint 900 eseményen, közel 400 elõadó tart a szüléssel és a születéssel kapcsolatos elõadást. De lesz filmvetítés, kerekasztal-beszélgetés, mûhely, bemutató, író-olvasótalálkozó és kiállítás is a programok között. A hagyományoknak megfelelõen ez évben is május 6-án, anyák napján országos nyitó nappal kezdõdik a Születés Hete a budapesti Aranytíz Mûvelõdési Központban. 2007-ben Soma mellett a szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat mellé állt Rúzsa Magdi és Novodomszky Éva is.


A május 6-i nyitórendezvényen 10-19 óra között közel 80 program, ingyenes elõadások, mûhelyek és tájékoztatófilmek közül szemezgethet majd a közönség az Aranytízben.


Környezetvédelem pelenkával?

2007. május 06.

Ne dobjuk el, mossuk ki! Hiszen a hulladékcsökkentés mindannyiunk közös érdeke! 


A statisztikák szerint egyetlen gyermek 4-6 ezer pelenkát használ el szobatisztává válásáig, azaz átlagosan 27 hónapos koráig. Ez 1-1,5 tonna(!) hulladékot jelent gyermekenként.

 

Ez a pelenkamennyiség a szeméttelepekre kerül, ahol lebomlási ideje a becslések szerint minimum ötven, de inkább száz év. A háztartási hulladék mintegy 6 százalékát a pelenkák jelentik, s elégetéssel való megsemmisítésük a bennük lévõ mûanyag miatt környezetkárosító.


Gyereket szeretnék!

2007. május 04.

A legtöbb nõ életében eljön egy pillanat, amikor - talán számára is váratlanul - egy babakocsit toló anyuka kisbabáját megpillantva rátör a vágy: "gyereket szeretnék"! 

 

A gyermek utáni vágy megfogalmazása


S azon kapja magát, hogy minden kisbaba iránt valamilyen rejtett belsõ izgalommal és sóvárgással kezd érdeklõdni. Azután este titokban, a tükör elõtt állva azt vizsgálgatja, milyen lenne nagy pocakkal... S ekkor, lelkének legmélyebb zugában - ahol az igazán fontos döntések születnek - mély elfogadással bólint rá eljövendõ anyaságára. Ettõl a perctõl kezdve elindította gyermeke várásának folyamatát.


Szoptatás az elhízás ellen?

2007. május 01.

A szoptatás nem védi meg a gyermekeket a felnõttkori elhízástól - derül ki a Harvard Egyetem Orvosi Karának tanulmányából, amely megcáfolja az amerikai Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi központjának (CDC) adatait.


A kutatásban 14,500 olyan nõ vett részt, akit szoptattak csecsemõkorukban, és 21,000 olyan, akit nem. A csecsemõkorukban legalább egy hétig szoptatott nõknek ugyanolyan esélyük volt az elhízásra, mint akiket cumisüvegbõl tápláltak. Azok, akiket több mint 9 hónapig szoptattak, ugyanakkora valószínûséggel válnak túlsúlyossá vagy elhízottá, mint akiket kevesebb, mint egy hétig szoptattak.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...284285286...292