


Információk, érdekességek
Segítség: depressziós a párom!
2014. november 21.
Kevés szó esik arról, hogy mi történik akkor, ha egy jól működő kapcsolatban az egyik fél depressziós lesz. Mit él meg ilyenkor a másik fél, s egyáltalán mit lehet ilyenkor tenni?
Pszichológusként hangsúlyozni szeretném, hogy nem mindenki depressziós, akiről azt mondják, vagy annak érzi magát.
A depresszió komoly párkapcsoltati krízist tud okozni
Érdemes különbséget tenni rossz kedv és hangulatzavar (depresszió) között. Legyünk őszinték saját magunkkal, nem létezik olyan ember, aki soha ne lett volna szomorú, vagy ne lett volna elege mindenből stb. Mégis azt mondom, hogy ez természetes, sőt, az lenne a baj, ha állandóan a fellegekben járnánk és nem tudnánk kicsit visszacsúszni a valóságba. Hiszen a valóság az az, hogy sok-sok kudarc ér minket, amit egyre nehezebben tudunk feldolgozni,átvészelni. A párkapcsolat is egy ilyen nehéz terep, ahol lehetnek mélypontok, válság. Ha egy kapcsolatban a pár egyik tagja depressziós, akkor bizony az tud válságot előidézni.
A valódi depresszió, abban tér el a szomorúságtól, hogy nem illan el egy pozitív történés vagy esemény következtében, vagyis mondhatom azt is, hogy beleissza magát a mindennapokba, képes „fojtogatni”, beszabályozni. Ahogy minden ember más, így két egyforma tünetekkel rendelkező depressziós ember sincs. Valaki könnyebben viseli, valaki sokkal nehezebben: intenzitásában nagy eltérések lehetnek.
Vigyázat: sok a hamis étrend-kiegészítő!
2014. november 05.
A hamis táplálékkiegészítők az életünk részei már évek óta. A piacon mindig is jelen voltak. Ennek az oka nem más, mint a nyerészkedés, hiszen nem tartalmaznak ezek a termékek jó minőségű összetevőket és néha nem azokat tartalmazzák, amelyek rá vannak írva a dobozára.
Így kerüljhetjük el a hamisítványok vásárlását, ha internetről rendelünk
- Mindig számlával kell érkeznie a vásárlásnak. Ha nincs számla, már gyanakodhat.
- Mindig megbízható webáruházból vagy üzletből szerezze be a táplálékkiegészítőt. Az ilyen webáruházak működnek már évek óta, a webáruház valóban működőképes, az árak nyíltak és a legtöbb webáruház rendelkezik a MEGBÍZHATÓ bolt vagy webáruház logójával.
- Sose vegyen át táplálékkiegészítőt sérült csomagolással.
Ebola - Magyarországon továbbra is alacsony a kockázata
2014. október 29.
Továbbra is kicsi a valószínűsége annak, hogy Magyarországon ebolajárvány alakuljon ki, a vírus behurcolásának esélye is igen alacsony - mondta Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos.
A szakember elmondta, végigtekintették azt, hogy melyek lehetnek az esetleges behurcolási útvonalak, ezekre elkészítették a protokollokat, a szereplők, társhatóságok és egészségügyi intézmények felkészítése is megtörtént az elmúlt hetekben.
Magyarország felkészült
Kovács Attila megismételte, egy sérülékeny vírusról van szó, ami megfelelő higiénés környezetben hamar életképtelenné válik. Magyarországon a közegészségügyi állapotok és a kórházi ellátás feltételei is jóval magasabb szinten vannak, mint a szóban forgó nyugat-afrikai országokban, így ha esetleg előfordulna behurcolt eset, abból járvány nem alakulna ki.
Hozzátette, az ország arra is felkészült, hogy hazahozzon egy esetlegesen Nyugat-Afrikában megfertőződött magyar állampolgárt, továbbá a kezelésre kijelölt Szent László Kórházban - a felkészülés keretében - minden nap szimulációs gyakorlatot tartanak.
Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, az Európai Unió kiemelten kezeli a járvány elleni védekezést, a spanyolországi eseten kívül "éles helyzet" eddig nem volt a tagállamokban.
Elég vizet iszunk?
2014. október 28.
A víz az egyik legalapvetőbb dolog, amire a testünknek szüksége van. Fogyasztása nem csak ajánlatos, hanem kötelező. Bárhol, bármikor, minél többet. Jó, ha tudod: a száraz száj már a kiszáradás jele: "Nem beteg vagy, hanem szomjas! Ne gyógyszerrel kezeld a szomjúságodat!"
1. Gyógyító ereje van
Amikor a sejtek megfelelően hidratáltak belülről, akkor az kívánatos reakciók egész sorát indítja be. A test öngyógyító üzemmódba kerül, beindul a fehérje képződés, az izom és a szövetek javítása, megemelkedik a növekedési hormon termelődése. Ez a hormon felelős az izmok építéséért, a test önjavításáért, amikor alszunk. Szintén gátolja az öregedés folyamatait, csökkenti a sejtek savasságát, csökkenti az autoimmun reakciókat, növeli a vírusokkal szembeni ellenálló képességet, megjavítja a DNS-t és beindítja a zsírégetést.
2. A víz az univerzális oldószer
A sejten kívül a tápanyagok vízben oldódnak, ami lehetővé teszi a sejtmembránon való átjutásukat. Másrészt a sejt belsejében szintén a víz az a közeg, amiben a legtöbb kémiai reakció végbemegy. Az élet számára a legfontosabb oldószer tehát a víz.
Kis sérülés is okozhat nagy bajt – Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány tanácsai
2014. október 17.
Mindennapi életünk során számos olyan kisebb balesetet szenvedhetünk el, amelyeknek komolyabb következményei lehetnek, ha nem figyelünk. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány ezek közül szeretne most néhányat kiemelni.
A 2014-ben megismételt Nagy Elsősegély tesztünkből kiderül, alapvető egészségügyi veszélyhelyzetekben továbbra sem igazán tudjuk, mi a teendő. Ráadásul a hétköznapinak mondható balesetek száma sem csökken, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány ezért most ezekre szeretné felhívni a figyelmet. „Sok esetben tapasztaljuk, hogy olyan sérülésekkel kerülnek emberek kórházba, amelyeket otthoni kezeléssel is orvosolni lehetett volna, ha kellő időben és a megfelelő módon cselekszünk. Fontos lenne, hogy úgy tudjuk kezelni sérüléseinket, hogy azzal valóban segítsünk, és ne fokozzuk a bajt, azáltal, hogy elbagatellizáljuk a helyzetet vagy rosszul kezeljük. Ebben szeretnénk most segíteni.” - mondta dr. Czakler Éva, az idén 10 éves Országos Mentőszolgálat Alapítvány alelnöke, mentőorvos.
Balesetek otthon is előfordulhatnak
A leggyakoribb otthoni balesetek közé tartozik az égés és a forrázás, amelyek az esetek többségében szerencsére csak könnyebb sérülés formájában fordulnak elő, de kezelnünk akkor is kell őket. Ha a baj már megtörtént, első lépésként legalább 10 percig folyó hideg víz alatt hűtsük az égett/forrázott bőrfelületet. Ha kisebb felületű a sérülés, a bőr kipirosodott, de nem hólyagosodott, akkor elegendő az otthoni kezelés. Ha a terület felhólyagosodna, semmiképpen se próbáljuk meg felnyitni vagy eltávolítani a hólyagokat, és forduljunk orvoshoz.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...626364...170