Információk, érdekességek

Virtuális kalandok, online zaklatás – Felügyelet nélkül netező gyerekek

2015. május 14.

A gyerekek kétszer annyi időt töltenek a net előtt, mint azt szüleik hiszik, akik nem tekintik komoly problémának az online zaklatást. A fiatalok jelentős többsége találkozott már tiltott tartalmakkal, kapott szexuális jellegű felhívást felnőttektől, adott ki magáról túl személyes információt és tart kapcsolatot vadidegen online „barátokkal”.

Magukra maradt gyerekek

A szülők nem ismerik a technológiát, a rendőrség nincs felkészülve a határtalanságra

Az internet hasznos eszköze a tanulásnak, az információszerzésnek, a játéknak, a társas kapcsolatoknak. Veszélyei fölött sem szabad azonban szemet hunyni. Becslések szerint a gyermekbántalmazásról készült képfelvételek száma az interneten több millióra tehető, a felvételeken látható gyerekek száma pedig több tízezer. Sok kép több, mint 20-30 éve készült videókból származik, amelyet azóta digitalizáltak. Ha egy kép felkerül a netre az onnantól önálló életre kel. Képes átlépni minden határt és időkorlátot. Kitörölhetetlenek! A szülők sok esetben el vannak maradva a technológia terén és nem tudnak segítséget/támpontot adni a gyerekeknek. Az internet határtalanságát kihasználják a bűnözők, hisz leginkább onnan tevékenykednek, ahol a törvénykezések kevésbé hatékonyak és erősek. Épp ezért lenne szükség globális összefogásra, hívja fel a figyelmet az UNICEF Innocenti kutatóközpontjának legújabb tanulmánya.


Hogy az internet “jobb hely” legyen a gyerekek számára

2015. május 14.

internet

A Biztonságosabb Internet Nap része annak a globális kampánynak, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a minden felhasználó, de elsősorban a gyermekek és fiatalok számára elérhető online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára. A rendezvényt az Európai Bizottság Safer Internet Programja keretében az Insafe és az INHOPE (a Biztonságosabb Internet Centrumok hálózata és az Internet Forródrótok Nemzetközi Egyesülete) szervezi. Minden év második hónapjának, második hetének második napján, azaz idén február 11-én, világszerte számos érdekes eseménnyel készülnek a Biztonságosabb Internet Napra (Safer Internet Day – SID).

Mi az a “jobb” internet?

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért idén a SID közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk közös feladata, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük egymás számára. Ebben mindannyiunknak szerepe van: gyerekeknek, fiataloknak, szülőknek, gondozóknak, pedagógusoknak, szociális munkásoknak, az ipar képviselőinek, döntéshozóknak és politikusoknak.

A “jobb internet” mindenkinek mást jelent. A mi fő célunk, hogy elősegítsük a pozitív, és megakadályozzuk a negatív online tartalmak születését és terjedését. E célok eléréséhez mindenki mással járulhat hozzá.


Semmelweis öröksége: alapos kézmosás a fertőzések elkerüléséért

2015. május 08.

alapos kézmosás

A fertőző betegségek 80 százaléka közvetlen érintkezés útján terjed. A külső környezettel közvetlenül érintkezésbe kerülő bőrfelszínek közül a kéz tekinthető a legszennyezettebbnek, esetenként a legfertőzőbbnek. Ezért a gyakori, alapos szappanos kézmosás a fertőzések megelőzésének egyik legegyszerűbb módja. Erre hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ a Kézhigiénés Világnapon, május 5-én. 

Néhány óra leforgása alatt akát 500-1000 baktérium is megtelepedhet tenyerünkön és az ujjainkon, szennyezve azokat a felületeket is, amelyekhez hozzáérünk. Egyes baktériumok akár húsz percig, mások akár órákig, hetekig képesek életben maradni és fertőzni.

Ezeket a betegségeket okozhatja a piszkos kéz

Piszkos kéz által a legkönnyebben légúti fertőzések (nátha, influenza, tüdőgyulladás), hasmenéses (ún. enterális) megbetegedések és bizonyos típusúmájgyulladások terjednek.


Tavaszi nagytakarítás – veszélyben a kicsik

2015. április 27.

A tavaszi nagytakarítás során jellemző, hogy a megszokottnál alaposabb munkához nagy hatékonyságú, agresszív tisztító hatással rendelkező szerek használatára is szükség van. Az ilyen készítmények egyben nagyobb kockázatot is jelentenek. Ezért is rendkívül fontos, hogy a háztartási vegyszereket előírásoknak megfelelően használjuk. Így elkerülhetők a mérgezések is. 

Ügyeljünk a takarítás során használt tisztítószerek helyes használatára!

A tavaszi nagytakarítások során elkerülhetetlen a háztartási vegyszerek helyes kiválasztása. A nagy hatékonyságú tisztító és fertőtlenítő szerek (például hypo, vízkőoldó, penészirtó, hideg zsíroldó) veszélyesek az emberi szervezetre, többnyire maró vagy irritatív hatásúak. Mielőtt bármilyen tisztítószert használnánk, olvassuk el figyelmesen a címkén található figyelmeztető és óvintézkedésre vonatkozó mondatokat, és a gyártó által a biztonságos használatra tett javaslatokat.

A háztartatásunkban előforduló veszélyes anyagokról és biztonságos használatukról további információkat találsz itt:  http://www.okbi.hu


Rengeteg mérgezés történt tavaly

2015. április 26.

Megjelent a 2014. évi statisztikai jelentés az emberi mérgezési esetekről: harminc százalékkal nőtt a bejelentett mérgezések száma 2014-ben a megelőző évhez képest, a halálos kimenetelű esetek aránya azonban csökkent. Továbbra sem változott, hogy a véletlen balesetek egy jelentős részében kisgyermek a mérgezés elszenvedője. Az összesítést az Országos Közegészségügyi Központ Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata (ETTSZ) készítette el. Az ETTSZ statisztikája minden olyan mérgezést tartalmaz, amely következtében egészségügyi ellátásra van szükség. 

Az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat az elmúlt évekhez hasonlóan összeállította és közzétette az elmúlt évre vonatkozó jelentését az emberi mérgezési esetekről.

A mérgezéses eseteket nemek és korcsoportok szerint dolgozzák fel. Emellett olyan értékelési szempontok finomítják a statisztikát, mint a mérgezett lakhelye szerinti megye, a mérgezést előidéző anyag kategóriája (gyógyszer, ipari és háztartási szer, növényvédő szer, kábítószer, egyéb anyag), a mérgezés módja (véletlen, öngyilkos, szándékos, egyéb) és kimenetele (halálos, nem halálos).


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...585960...170