Információk, érdekességek

Ilyen a magyarok lelkiállapota

2014. január 08.

Ilyen a magyarok lelkiállapotaA magyarok lelkiállapotát, a fiatalok családdal és gyermekvállalással kapcsolatos véleményét is bemutatja egy 2013-as felmérés eredményeit összegző kötet, amely nemrégiben jelent meg. 

A Hungarostudy elnevezésű vizsgálatok 1988 óta adnak számot a magyar népesség egészségi állapotának alakulásáról. A kétezer fő megkérdezésével 2013 tavaszán készült kutatást bemutató tanulmányok egy része a teljes felnőtt lakosság jellemzőit vizsgálja, másik része a fiatal felnőttek helyzetét és a családdal, gyermekvállalással kapcsolatos véleményét tükrözi.

Sokrétű kitekintés

Az első fejezet a kutatás részletes módszertani leírásával foglalkozik, míg a Társadalmi nézőpontok című fejezetben a lakosság életminőségét vizsgálják a szakemberek, elemezve többek között az egyes generációk érték-, attitűd-, viselkedés- és közérzetjellemzőit. Külön fejezet számol be a magatartászavarokról, valamint a párkapcsolatokról, családról és gyermekvállalásról. A Változások című fejezetben azokat a tanulmányokat olvashatják el az érdeklődők, amelyek a korábbi felmérések lakossági jellemzőit vetették össze a jelen állapottal.


Az agy érzelmi élete

2013. december 03.

Ki ne került volna még érzelmi válságba valamely nem várt élethelyzete kapcsán? Miért van az, hogy egyesek sokkal hamarabb túlteszik magukat egy-egy érzelmi válságon, míg mások képesek hónapokig beleragadni egy negatív lelki állapotba?

Vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy kudarc után, míg másokat sokáig emészt a kétségbeesés? Miért van az, hogy egyesek annyira képesek ráhangolódni másokra, hogy szinte a "veséjükbe látnak", míg mások alig-alig veszik az adást? És miért van az, hogy egyesek szinte mindig feldobottak, mások meg folyton levertek? Az ismert és elismert agykutató, Richard J. Davidson e kérdések megválaszolására az érzelmeink - eredetük, erejük és képlékenységük - egészen új modelljével állt elő.


Betegségek és lelki hátterek

2013. november 28.

Általánosan elfogadott tény orvosi körökben is, hogy bizonyos betegségek, tünetek alapja lelki eredetű, ezeket nevezik pszichoszomatikus betegségeknek. Azonban egyre inkább teret hódít az a feltételezés, hogy nem csak egyes betegségek, hanem minden betegség lelki okokra vezethető vissza.

Testünk olyan, mint egy színpad, eljátssza nekünk, ami a lelkünkben zajlik.  Életünk során sokféle impulzus ér minket, ami a lelkünkre hatással van, még akkor is, ha mi úgy gondoljuk ez csak egy kis semmiség volt. Persze nem csak kis semmiségekkel találjuk szembe magunkat, hanem nagyobb gondokkal, mint például megélhetési, családi, kapcsolati problémákkal, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. De egy balesetből, vagy szerettünk elvesztéséből eredő fel nem dolgozott trauma is nyomot hagy bennünk.


Mit is jelenet valójában a lojalitás egy párkapcsolatban?

2013. november 22.

Sok definíció létezik, amelyek a lojalitást a hűséggel kötik össze, valójában azonban azt gondolom, ez csak egy megközelítése ennek a problémakörnek. Nem csak a társunkhoz való hűséget jeleneti, a megcsalás értelmezésében a lojalitás ennél sokkal többet takar.

Pszichológiai kutatások kimutatták, hogy egy kapcsolatban az érzelmi harmóniát tartják a legfontosabbnak a megkérdezett párok, amelyet aztán a következő kifejezésekkel kötöttek össze: hűség, lojalitás, szeretet és szerelem, valamint az áldozatvállalás. Ezeknek a jelentése azonban sokszor összemosódik, felcserélődik. A gond abból eredhet, hogy nagyon sokszor evidenciaként kezelik ezeket a kifejezéseket, értékeket, elvárásokat és nem szánnak időt, azoknak a részletes átbeszélésre, pedig így sok félreértéstől, vitáktól szabadulnának meg.


Tartós szomorúság, levertség - a depresszió senkit sem kímél

2013. november 16.

350 millió depressziós a világonA súlyos depresszió a munkaképtelenség második leggyakoribb oka a világon - derült ki a mentális betegség globális terheit elemző tanulmányból.A klinikai depresszió, más néven súlyos depresszív zavar (MDD) leginkább a munkaképes korú felnőttek között fordul elő, és több nőt érint, mint férfit.

Az egész világon legnagyobb arányban Afganisztánlegkisebb arányban Japán népességét sújtjaKözép-Amerikában, Közép- és Délkelet-Ázsiában pedig a munkaképtelenség vezető oka - tudósított a Healthline tudományos-ismeretterjesztő portál a PLOS Medicine című szaklapban megjelent tanulmányról.

350 millió depressziós a világon

A Queenslandi Egyetem professzora, Alize Ferrari vezette kutatócsoport azt vizsgálta, milyen terhet jelentett 2010-ben a klinikai depresszió az egész világon. A kutatást elvégezték húsz és tíz évvel korábban is.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...139140141...240