Információk, érdekességek

A nők ízületei jobban fájnak

2014. február 18.

Az idősebb hölgyeknek meglepően nagy részét érinti az ízületi fájdalom és - gyulladás, amelynek nagyon komoly következményei lehetnek. Dr. Pál Mónika reumatológus a jelenség okára és a kezelési lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

A korral nő az előfordulás
A Newscastle Egyetem kutatásai szerint a 85 év feletti lakosság 65,4 százalékát érinti az arthritis, vagyis az ízületi gyulladás. Jórészt főként nők a szenvedő alanyok. És bár az arthritis erős összefüggést mutat az idősödéssel, eddig csak kevés kutatás vizsgálta a konkrét összefüggéseket. A szakértők azt is megállapították, hogy – nem meglepő módon – a csontritkulás is erősebben érinti a nőket, és a problémák összeadódásából eredően a hölgyek jelentős fájdalmakat tapasztalnak a térdükben, a csípőjükben, a csuklójukban és a derekukban. Legkevésbé a vállakat és a lábfejeket érintette a kínzó fájdalom. A problémát ugyanakkor nem csak maga a fájdalom jelenti, de az a fajta korlátozottság és életminőség romlás, ami következményképpen megjelenik. Ráadásul a betegek állami egészségügyi ellátása is roppant költséges, és gyakran nem is hoz valódi könnyebbséget a krónikus betegséggel élőknek.  


Ön sem tud aludni éjjel?

2014. február 16.

alvászavar Gondjai vannak az elalvással? Rendszeresen felriad éjszaka, nehezen alszik vissza? A tervezettnél akár egy órával korábban felébred? Az álmatlanság következményeiről és kezeléséről Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológust kérdeztük. 

A krónikus alvászavar ismérvei

A legóvatosabb becslések szerint is a népesség minimum egyharmada szenved álmatlanságban, de bizonyos vizsgálatok a népesség 65-66 százalékát találták érintettnek.

Az álmatlanság, vagy másnéven inszomnia lényege, hogy az alvás nem felel meg alapvető funkciójának, folyamata megzavart, tartama megrövidült és nem vezet a szellemi-fizikai készenléti állapot megújulásához. Krónikus alvászavarról akkor beszélünk, ha az elalvási, illetve átalvási képesség zavara legalább egy hónapja fennáll, és napközbeni fáradtsággal, a teljesítőképesség csökkenésével, stresszel, aluszékonysággal jár.


Egyre depressziósabb a magyar!

2014. február 15.

A Magyar Pszichiátriai Társaság a legutóbbi egészségügyi konferencián lesújtó adatokat közölt a magyar lakosság mentális állapotával kapcsolatban. Kiderült, hogy Magyarország lakosságának egyharmada, közel 3 millió magyar szenved valamilyen szintű depressziótól.

A 3 millió depressziós országa lettünk
Lehóczky Pál szerint az adatokba a szorongásos zavarral küszködők és egyéb mentális problémától szenvedők is beletartoznak, nagyon súlyos depressziótól azonban egyelőre csak a lakosság mintegy 7 százaléka szenved. 


A tökéletes párkapcsolat titka

2014. február 12.

Létezik tökéletes párkapcsolat? Egy ilyen kapcsolat az égben köttetik vagy csupán két ember folyamatos figyelmén és alkalmazkodóképességén múlik a siker? Mi lehet a tökéletes párkapcsolat titka?

Számos elmélet létezik arra nézve, hogy mi a jó – vagy kis túlzással élve: tökéletes – párkapcsolat titka? Néhányan a távkapcsolatot jelölik meg tökéletesként, hiszen a ritka találkozásoknál szinte minden randi különleges, sőt fantasztikus. De mi van akkor az egyik fél többre vágyik? 
Mások szerint a tökéletes párkapcsolat titka nem a szerelem, hanem akölcsönös szeretet, mely az idők folyamán egyre mélyül, sőt a megismerés nyomán sem hamvad el. Ez az irányvonal jónak tűnhet két olyan személyiség esetében, akik nem hisznek a szerelemben, mert az általában felizzik és hamvába hal szinte ugyanazzal a lendülettel. De mi van akkor ha az egyik fél szerelmes lesz? 
Ezoterikus körökben azt vallják, hogy a duálpárunk a tökéletes számunkra, hiszen tökéletesen kiegészülünk egymás tulajdonságai által és mi mást kívánhatna az ember fia és lánya, mint élő jin és jang jelként élni az Univerzumban?


Már megint egy szörnyű nap - stresszkezelés okosan

2014. február 10.

Biztos te is átéltél már olyan napot, vagy napokat, amikor utálatosabbnál utálatosabb, szörnyűbbnél szörnyűbb dolgok történtek veled és estére már úgy érezted jobb lett volna, ha fel sem kelsz, ha ágyban maradsz és csak nézed a plafont. De vajon belegondoltál már abba, hogy esetleg nem véletlenül történtek úgy a dolgok, ahogy történtek? Talán mindennek épp akkor, épp ott és épp úgy kellett történnie.

Igazán kemény dió ez. Megérteni mindazt, ami velünk történik.Megérteni a miérteket, nem csak elszenvedni az eseményeket, aztán mindenki mást hibáztatni érte, mert persze az egészen biztos, hogy a hibásak nem mi vagyunk. Megsúgok neked egy egyszerű titkot. Valójában te vagy az aki ezeket az eseményeket megteremted, te vagy az is aki a betegségeket bevonzza az életébe. És tudod miért teszed ezt? Mert valami rossz irányba mozdult el az életedben, mert nem az utadon jársz, mert nem figyelsz magadra, mert a lelked, a felsőbb éned (nevezd ahogy jól esik) olthatatlan vágyat érez, hogy végre figyelmeztessen téged, hogy változtatnod kellene.  


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...137138139...240