Információk, érdekességek

Önismeret - az egyik és a másik, vagy ki tudja hányadik énem

2016. március 12.

Régóta más szemmel tekintek az önismeret tudományára. Divat lett az önismeret, hisz ha nem ismerem meg saját magam, akkor honnét fogom tudni, hogy ki vagyok én valójában, milyen vágyaim, álmaim vannak, és azok valósak e, vagy csak abból az "énemből" származnak, amit meg kellene javítanom?

És valóban meg kell javítani? De akkor ki vagy mi fog megjavítani kit vagy mit? Én javítom meg a hibás énképemet, de ha hibás az énképem, honnét tudom, hogy nem éppen a hibás énkép szólal meg akkor, mikor fejlődni akarok, és még hibásabbat hoz létre? És ki szerint hibás a hibás, és mért éppen ő a hibás?

Ugye hogy most már azt sem tudjuk, mit csinálunk valójában? Kissé összekuszálódtak a szálak, és azt érzem, hogy az önismerettel foglalkozók valahogy így forognak körbe-körbe, mint amikor a kutya a saját farkát kergeti.

Sokat gondolkodtam magam is azon, ki vagyok én, ki vagyok valójában. Az vagyok, aki lelkes, szorgalmas, szeretetteljes, vagy az, aki lusta, néha semmihez nincs kedve, és bizony gyakran elfogja a vágy, hogy jól megmondja a véleményét valakinek?

Hogyan rontsd el a kedvedet?

2016. március 08.

Többnyire nem tudatosul bennünk, hogy az aktuális lelkiállapotunk alakulására milyen hatással van a gondolkodásmódunk és a viselkedésünk. Pedig az, ahogyan a világot látjuk, és ahogyan részt veszünk a mindennapokban, képes befolyással lenni a pszichés működésünkre. A pozitív szemlélet a nehéz helyzetekben is segíthet túllendülni a mélypontokon, míg a negatív hozzáállás a szép pillanatokat is képes megmérgezni. Az alábbiakban kiderül, hogyan rontjuk el a saját kedvünket!

Az első lépés a változás útján az, ha felismerjük, melyek azok a pontok a gondolkodásmódunkban, melyek negatív hatással vannak a kedélyállapotunkra. Ezt követheti a berögzült, káros attitűdök felszámolása.

Egy-egy attitűd megváltoztatásában a legnagyobb segítségünkre az azzal ellentétes viselkedés lehet, melyet minimális, ámde elégséges jutalom követ. 
Ha például nehezemre esik reggelente köszönni a szomszédomnak, ez alkalommal mégis megteszem, ő pedig hálás mosollyal honorálja a gesztusomat, és megtartja a liftajtót, az segíthet megváltoztatni a szomszédnak való köszönéssel kapcsolatos hozzáállásomat.

Megtörtént esetek: amikor meghalnak az érzelmek

2016. március 06.

Biztosan találkoztatok már olyan emberrel, aki nem tudott örülni semminek. Lehet az bármi - ajándék, siker, ünnep stb, az illető nem mutat különösebb érzelmeket. Mondják is neki sokszor, hogy milyen ember, nem is érdemes megajándékozni vagy meglepni sem. A dolog azonban sokkal súlyosabb és mélyebb ennél. Ezt mutatja meg Zsuzsa története, ki azért érkezett családállításra, mert soha nem tudta kimutatni az érzelmeit. Belül érzi ő az örömöt, csak kívül nem jelenik meg.

Zsuzsa 40 év körüli hölgy. Családja és barátai gyakran piszkálják, mert nem tudja kimutatni az érzelmeit. Ritkán látni az arcán örömöt, boldogságot. Annál több negatív megnyilvánulást mutat. Gyakran szomorú, bűntudatot érez, bár igazából nincs rá oka. Hiába vannak körülötte barátok, a családja, végtelenül egyedül érzi magát, magányos. Párkapcsolatai sorban tönkremennek, aminek állítása szerint ő az oka. Egy idő után elveszíti érdeklődését a partnere felé.

Sok „tünetet” sorol még fel Zsuzsa. Magába forduló, mindig keres valamit, de maga sem tudja megfogalmazni, hogy mit. Bármilyen jól mennek a dolgai, valami mindig hiányzik. Van egy állandó hiányérzet az életében. Vagy túlságosan ragaszkodik emberekhez, vagy egyáltalán nem enged közel magához senkit. Ezek az időszakok váltakoznak az életében.

Az önértékelésről

2016. március 01.

Az ember értéke relatív. Néha Istennek tekintik, néha pedig egy utolsó kis rovarnak, ami boldog lehet, ha nem tapossák el. E két véglet között található az emberi tulajdonságok bősége: bátorság, önértékelés, öntudat vagy szerénység, szolgalelkűség és alázat…

Néha úgy érezzük, hogy egy - életnek nevezett - áramlat két partja között sodródunk oda-vissza. Ezt az áramlatot soha nem látjuk a maga valóságában, és mindig valami nagyon elvont fogalomnak gondoljuk. Néha a „méltatlanság és szerencsétlenség” fogalmát társítjuk hozzá, máskor az igen kecsegtető „kiválasztott és szerencsés” szavak lebegnek a szemünk előtt.

E kettő között van a félelem és a reménység. Születésünkkel egy olyan vágányra kerülünk, olyan vonatra szállunk, melynek sokak életében egyetlen célja van: a szociális biztonság. Megkapjuk a cél eléréséhez szükséges csomagot. Mégsem mindig járunk sikerrel. A földi lét három adománnyal jár: kapunk egy testet; egy lehetőséget, hogy tudatunk legyen; és egy lelket, amely motivál minket. Emiatt nagy elvárások elé állítják az embert.

Mindegy egyes újszülöttől azt remélik, hogy majd megjavítja a világot. Ez azonban még senkinek sem sikerült. Ebből a szemszögből szeretnénk háromszoros indulótőkénket megvizsgálni. A test ugyan egy csodálatos eszköz, melynek azonban, mint tudjuk, megvannak a maga sajátosságai. Elég gyakran járja a maga útját, általában a lehető legrosszabb időzítéssel lesz fáradt, beteg vagy hal meg. Anyagi megjelenési formánk kiszámíthatatlan marad. Shankara, egy 7. században élt hindu tanító az embert, mint egy „zsákot” írja le, amely tele van csalóka porral és szeméttel, egyúttal azonban hozzá is fűzi: „Mikor a test életre kel […] az ’atman’ tapasztalati eszköze lesz.” Testünk nyilvánvalóan olyasvalami, amit adományként kapunk, hogy ezzel valami különlegeset vigyünk véghez.

Ne megváltozni akarj, hanem átváltozni

2016. február 29.

A nők többsége elégedetlen önmagával, és nincs kibékülve a megjelenésével. Nem látja magát szépnek, és legszívesebben megváltoztatná a nőt, aki reggelente a tükörből visszanéz rá. Ezt az érzést a reklámok és magazinok címlapján látottak még inkább erősítik bennünk. Bár jól tudjuk, hogy az, amit ott van, nem a valóság, hatására az elvárásaink mégis irreálisan magassá válhatnak önmagunkkal szemben.

Hiába igyekszünk azonban, sosem válhatunk azzá a tökéletes nővé, aki ideálként a lelki szemeink előtt megjelenik. A vágy és kudarc ördögi köréből pedig egyenes út vezet az alacsony önértékeléshez.

A legnagyobb hibát nőként akkor követjük el, amikor azt gondoljuk, meg kell változnunk ahhoz, hogy végre elégedettek lehessünk önmagunkkal. Amikor elhisszük, hogy boldogok csak akkor leszünk, ha úgy nézünk ki, mint a modellek a kifutókon. Mivel a saját bőréből senki sem bújhat ki, ezzel a gondolkodásmóddal csupán egyetlen dolgot érünk el: frusztrációt.
A megoldás ugyanis nem az, ha megváltoztatva magunkat más emberré akarunk válni, hanem, ha önmagunkból kihozva a maximumot inkább átváltozunk.
Ahogyan a rózsabimbó kibontva szirmait szépségével képes ámulatba ejteni a világot, ugyanúgy a nőkben is megvan a képesség arra, hogy megélve a bennük rejlő szépséget lenyűgözzék a környezetüket.