Információk, érdekességek
Hogyan működik a kötődési rendszer?
2019. október 21.
A kötődéselmélet megfogalmazása John Bowlby nevéhez fűződik. Ennek lényege, hogy amíg az utódnak (legyen az állat vagy ember) az életben maradáshoz szüksége van a szülői gondoskodára, komplex kötődési viselkedést tanúsít a szülő iránt, azaz igényli annak a közelségét, és szorongás tölti el, ha a szülő eltávolodik.
Már a csecsemő is kötődési viselkedést mutat, mosolyog, gőgicsél, örömét fejezi ki a szülő közelségét tapasztalva, sír, ha hívni akarja, és amikor már helyváltoztatásra képes, aktívan keresi a szülőt. Ez a kötődési viselkedés alapvető késztetés, a gyermek az őt elhanyagoló, bántalmazó szülőhöz is ragaszkodik.
Növekedésével a gyermek egyre tovább tudja elviselni szorongás nélkül az anyja távollétét, mert kialakul benne a kötődési személy belső reprezentációja. A kötődési rendszer egész életünkben aktív marad, e rendszer működésének velejárói az olyan intenzív érzelmek, mint a szerelem, a barátság, a szeparációs szorongás vagy a gyász. A kötődés módja és jellege egyénenként változó, ezt szokták a kötődési stílussal leírni.
A kötődési stílus megfigyelésére Mary Ainsworth kidolgozott egy egyszerű módszert, amely háromperces kis epizódokból áll. A kisgyermek megérkezik anyjával, és egy szobába vezetik őket, ahol a mama játszani kezd gyermekével, majd benyit egy idegen, és kapcsolatba lép a gyermekkel. Ekkor a mama kimegy, az idegen beszélgetni kezd a gyermekkel, és megpróbálja rávenni, hogy játsszon a játékokkal.
A mama visszatér, játszik a gyermekkel, az idegen távozik. Aztán a mama is követi, egyedül hagyva a gyermeket. Az idegen visszajön, ha szükséges, vigasztalni próbálja a gyermeket, és játékot kezdeményez vele. Végül a mama is visszatér, az idegen pedig kimegy. A történéseket detektívtükrön keresztül figyelik, különösen azt a két jelenetet, amikor az anya visszatér: mi történik ilyenkor a gyermek és az anyja között? A módszert idegen helyzetnek nevezték el.
• Ha a gyermek nem vesz tudomást az anyáról, esetleg kerüli is: ezt a viselkedést nevezték el bizonytalan elkerülő kötődésnek; a továbbiakban egyszerűen csak elkerülőnek fogom hívni. Ilyenkor a gyermek látszólag nem vesz tudomást arról sem, hogy anyja kimegy, arról sem, hogy visszatér. A kötődéskutatók ezt úgy értelmezik, hogy a gyermeket már annyiszor rázták le durván, hogy megtanulta elfojtani kötődési szükségletét, hiszen kisebb rossz nem próbálkozni az anyja figyelmének felkeltésével, mint átélni egy újabb elutasítást.
• Ha a gyermek aktívan keresi az anyával a kapcsolatot és a közelséget, akkor biztonságos kötődésről szokás beszélni. Ilyenkor a gyermek valóban megnyugszik az anya közelségétől, és visszatértekor ismét vidáman játszik.
• Ha a gyermek egyidejűleg keresi is az anyával a közelséget, ugyanakkor ellenáll a kontaktusnak és az interakciónak, akkor azt bizonytalan-ambivalens kötődésnek nevezik. Az egyszerűség kedvéért ambivalens kötődésként hivatkozom rá a továbbiakban. Az ilyen gyerek igényli az anya közelségét, ám ez valójában nem nyugtatja meg igazán, azaz tovább szorong. Ez tulajdonképpen a bizalom és a bizalmatlanság közötti ingadozás, amelyet a feltevések szerint az anya kiszámíthatatlansága okoz, mert olykor kedves és szeretetteljes, máskor viszont elutasító.
A modell tetszetős, de több sebből vérzik. A mérési módszer egyik rejtett feltevése, hogy amit egy ilyen rövid, steril helyzetben tapasztalunk, az általában az anyagyermek kötődés jellegéről árul el lényeges információkat.
A másik rejtett feltevés, hogy a gyermek viselkedését csakis az őt ért nevelési hatások határozzák meg. Az alábbiakban nem a kötődés fontosságát kívánom megkérdőjelezni. Azonban a kötődési típusok mérése, majd a mérési módszerre épülő több évtizedes kutatás eredményei meglehetősen egysíkúak és ingatag talajon állnak. Ez akkor válik aztán egy átlagos anya problémájává, amikor, mondjuk, megismeri a kötődési nevelés elveit, amelyek bizonyos lelkületű
anyáknak ösztönösen sajátjai, másoknak viszont kenetteljesnek és macerásnak tűnnek.
Valljuk be, a kötődési nevelés nem a hajszolt anyáknak való, akik kora reggel loholnak a babával a bölcsibe, hogy aztán hullafáradtan beessenek érte még zárás előtt. Ezek az anyák is szeretik a gyereküket, de a munka, az otthoni teendők és a nem mindig ideális családi viszonyok miatt kevés energiájuk marad rá.
Olvasva vagy hallva róla, hogy a kötődési nevelés fejleszti az agyat, az intelligenciát és a motoros készségeket, az anyák joggal esnek kétségbe amiatt, hogy kényszerű munkavállalásukkal, rossz lakhatási körülményeikkel, az apa hiányával már az induláskor eleve esélytelenné teszik gyermeküket.
Ezek az aggályok a kötődés kutatásával foglalkozókban és a nemzeti
nevelési programok tanácsadóiban is felmerültek.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus, író
Forrás: Szendi Gábor – Szárnyakat adni,
Jaffa Kiadó 2017