Információk, érdekességek

Az ülés a nagy mumus. Te tudod miért?!

2017. március 29.

Sokan kérdezitek, mi a különbség a börtönös és a kinti óráim között. Azon túl, hogy a börtönben van az egyik, a másik pedig a falakon kívül, nem sok. Ugyanolyan emberek, ugyanolyan problémák, talán más hangsúlyokkal. Az ülés ott is ugyanúgy “szedi az áldozatait", mint a kinti világban, nem válogat. Tippek és trükkök garmadáját olvashatod, hogyan is kéne egy nagy, borsóra hasonlító fitballon egyensúlyozva jelentést írni a fönöködnek, illetve, hogy ne ülj, mert fujj, az rossz. De miért is terjedt el az, hogy az ülés az új dohányzás? Miért ne üljünk, ha tudunk? Az evolúció megengedné azt, hogy képesek legyünk ülni, ha az ennyire káros és halálos számunkra?

Nem. Elárulom, az üléssel nincsen gond. Mint ahogy a futással, guggolással, fekvéssel, egyáltalán semmiféle testhelyzettel nincsen gond, amit képes vagy megcsinálni.

A gond azzal van, hogy a mai ember életmódja az csak és kizárólag az ülésről szól. Fekvés után reggel felkelsz, és leülsz a reggeliző asztalodhoz, majd átülsz a kocsiba/bkv-ra, ülsz amikor dolgozol, délután megint kocsi, ha elmész egy hagyományos konditerembe ott is a legtöbb géphez odaülsz. Este a barátokkal beülsz egy cukrászdába, majd a pároddal leültök filmezni a vacsora után.

 


4 tipp, hogy boldogabb kapcsolatban élhess!

2017. március 27.

Hogyan aktiválhatod otthonod energiáit, ha szerelmet szeretnél bevonzani az életedbe? Feng Shui tanácsadónk megmondja! Ha fontos számodra a párkapcsolat, a boldogság, a szerelem, akkor B.Nagy Magdi szerelemvonzó tippei, melyeket otthonodban te is használhatsz, segítenek. Ismerd meg!

Otthonodban lehetőséged van a szeretet, szerelem energiákat felélénkíteni. 
Ebben a videóban 4 olyan egyszerű tippet adok át neked, melyeket könnyedén lehet alkalmazni
- ha most társat keresel, 
- van egy fölösleges harmadik a kapcsolatodban
- szeretnél több boldogságot megélni
- magadhoz vonzanád a lélektársad

 


Milyen a magyarok egészségi állapota?

2017. március 26.

2017-ben 74 szakmai szervezet összefogásával tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, amely 2020-ig mintegy tíz éven keresztül az országot járva vizsgálta és vizsgálja a hazai lakosság egészségügyi állapotát. A program hét év alatt 1315 helyszínen több, mint 5 millió vizsgálatot végzett, 400 ezer látogatót fogadott, ugyanakkor a kitöltött kérdőívek száma meghaladta a 10 milliót. 

Az elkészült szűrések eredményei jellemző képet mutatnak a magyar lakosság egészségügyi állapotáról. Az elmúlt hét évben modellértékűen működő Program mind az elsődleges, mind pedig a másodlagos megelőzés szempontjából sikeresnek mondható, amelynek célja a magyar állampolgárok egészségi állapotának javítása, az egészségben eltöltött életévek két évvel történő meghosszabbítása valamint az egészségtudatos magatartás elősegítése.

Korán halunk

A legfrissebb szűrések eredménye jellemző képet mutat a magyar lakosság egészségügyi állapotáról.

  • A magyarok átlag életkora elmarad az Európai Uniós átlagtól.
  • Mint ismeretes minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg.
  • Legalább három millió embernek magas a vérnyomása, egy millióan cukorbetegek, e mellett a lakosság 40 %-a túlsúlyos.
  • Az uniós átlaghoz képeset az emberek jóval többet dohányoznak és isznak alkoholt, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.
  • Az összes halálozás 54 százalékát teszik ki a szív- és érrendszeri betegségek, míg 27 százalékban a daganatos betegségek felelnek a halálozásért.

Kifogások a boldogtalan élethez

2017. március 23.

Hányszor hallom: "Úgy szeretném megcsinálni, de a körülmények nem alkalmasak rá." Sokan vannak, akik mindig csak halogatnak. Legyen szó baráti találkozóról, egy könyv elolvasásáról, egy tanfolyam elvégzéséről, esetleg munkahely változtatásról, utazásról, vagy arról, hogy végre azt csináljuk az életben, amit leginkább szeretnénk. A halogatás és az első lépés kerülgetése nem más, mint félelem. Félelem attól, hogy nem sikerül, hogy nem vagyunk alkalmasak, félelem az élettől.

 

A körülmények hibáztatása a legjobb kifogás ahhoz, hogy ne csinálj semmit. Hogy ne kelljen elkezdeni élni. Hogy ne kelljen hozzáfogni ahhoz, amihez kevésnek érzed magad. Hogy megkapd az önigazolást, miszerint szerencsétlen vagy, és neked semmi nem sikerül. 
Rengeteg olyan gátló tényezőt tudunk kitalálni, amiért nem kezdjük el. Agyunk a tudatalattiból vég nélkül szedi elő azokat a kifogásokat, amire hivatkozhatunk, hogy elkerüljük azt, amit valójában elérni szeretnénk. Melyek a leggyakrabban említett „nehéz” körülmények? 

„Nincs elég pénz rá, hogy elkezdjem. Nincs rá időm, a család mellett meg már energiám sem. Majd ha még ezt meg azt a blokkomat feloldottam, addig úgysem sikerül, hiszen még mindig problémás a kapcsolatom a szüleimmel, a párommal, a szomszéddal stb. Még egyedül kell élnem, mert még problémáim vannak a férfiakkal, és mert a családban mindenkinek szerencsétlen volt a párkapcsolata. Még nem kezdhetem el a tanfolyamot, majd ha felnőttek a gyerekek, majd ha több szabadidőm lesz. Még nem változtathatok munkahelyet, lakóhelyet, majd ha……És egy „majd ha” mindig lesz.


Az én feladatom és a más feladata

2017. március 20.

Először is húzzuk vissza ezt az egészet az egyes ember szintjére, hogy a nagyobb rendszer fényében jobban láthassuk mik is az egyéni feladataink és mikor vállaljuk be a másét. Mik a jelei, kell-e vállalni, és hogyan tudhatjuk vége van-e, vagy eleget tettünk-e már, stb.

 

Egyértelműen nem arról fogok beszélni, hogy ki vigye le a szemetet vagy éppen sétálni a kutyát, vagy hogy a hétköznapi életben kinek mi a dolga. Ezek részint automatán működnek, részint pedig kortól és nemtől függetlenül mindannyiunk feladatai és nyomatékosan megkérek mindenkit, hogy igyekezzünk benne jól érezni magunkat, hogy legalább ezen a szinten NE akadjunk meg.

Tehát a helyzet az, hogy ennek a kérdésnek olyankor van jelentősége, amikor:

1. hajszál pontosan érezzük, hogy válaszúthoz érkeztünk,
2. azt érezzük, hogy manipulálnak, vagy kihasználni próbálnak.

Az ezt jelző érzések, érzetek, belső hangok néha erősek, néha pedig, amikor egyébként is agyon vagyunk nyomva rendkívül vékonykák, de érdemes rá odafigyelnünk, hogy legalább ne TELJESEN felkészületlenül érjen bennünket az igazság mindig elérkező és felettébb kellemetlen pillanata.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...160161162...480