Információk, érdekességek

Férfiak iskolája – 21. lecke: Az elszalasztott lehetőségek

2016. október 10.

Az egyik legnagyobb közösségi portálon futott egy újabb népmegmozdító akció, ahol 5 napig 15 évnél régebbi képeket kellett posztolni, hogy megfeleljünk a „kihívásnak”. Eleinte kissé fura és idegesítő volt, de aztán a régi idők és a képek sugározta emlékek elgondolkoztattak. Vajon a 15 évvel ezelőtti énjeink ilyennek szerettek volna látni minket, amilyenek ma vagyunk?

Mi nők gyakran sírunk egy szép romantikus film alatt, és elképzeljük, ahogy velünk történik meg mindaz, ami a filmbéli hősnővel. Bánjuk az elszalasztott lehetőségeinket és igyekszünk minden erőnkkel megfogadni, hogy ezentúl másképpen lesz. Vajon a férfiak visszatekintenek a múltba és értékelik a hátrahagyott, félbe maradt dolgokat? Vajon tudják, hogy mi, nők mire vágytunk abban a pillanatban, amit ma elszalasztott lehetőségnek gondolunk? Vajon ott és akkor tudták, mit engednek el?

Múltban élni vagy csak nem felejteni

A mai társadalom azt várja el tőlünk, hogy gyorsan éljük meg a változásokat és minden múltbéli dolgot hátrahagyva rugalmasan alkalmazkodjunk a mához. Gyorsan lépjünk tovább. Vajon tényleg ez a helyes? Tényleg a változás jó? A rohanó világban a megállás egy pillanatra és elidőzés a múltba való visszatekintéssel és annak értékelésével már azt jelenti, hogy leragadtunk és a múltban élünk? Vagy csupán nehéz elfelejteni a megélt dolgokat? Sok kérdés, amire eddig nem találtunk válaszokat, csupán még több kérdésre lelünk. Ahogy nagy kedvencem Forrest Gump is mondta (vagyis az édesanyja): „Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.” Így igaz és az élet kis bonbonjai, ahogy szétolvadnak a szánkban ott hagyják nyomukat az ízlelőbimbóinkon, megőrizve az íz emlékét. És ha meglátunk egy hasonló bonbont, az emlék visszatér és elidőzünk rajta. Elgondolkozunk, vajon ízlett-e nekünk, és ha igen, miért nem ettünk belőle többé.

Elszalasztott dolgok

Amikor éppen abban a pillanatban úgy érezzük, meg kell tennünk, akkor és ott azt és tovább kell mennünk, akkor nem gondoljuk, hogy olyan dolgot engedünk el, ami értékes számunkra. Az értéke az idővel nemesedik meg csupán. Úgy érezzük, hogy az ésszerűség miatt és az elvárások miatt tovább kell lépnünk, a szív szavát elnémítva. Talán mi nők inkább a szívünkre hallgatunk, de vajon a másik oldalon a szív hangja erősebb tud lenni a tudatosságnál? Vajon az erősebbik nem képes „elgyengülni” és a rossz lépéseket jóra fordítani? Az elszalasztott lehetőségek, a beteljesületlen szerelmek visszaköszönnek a múltból. Követnek bennünket. De mikor a szerelem velünk él és nem vesszük észre, csak mikor már késő és odébbállt, akkor is elszalasztottunk valamit. Valami értékeset. Érdemes mindig az észre hallgatni?

Nincs jó tanács

A mai „lecke” lényege nem az, hogy a nőkről leírjuk azt, amit már amúgy is tudnak a férfiak. Hogy a nők mindig érzik az adott pillanatban, hogy ott és akkor a szív mit diktál. Hogy a nők az érzelmeikben teljesednek ki. Hogy egy nőnek a szerelem a beteljesülés. Hogy a nők, még ha a férfias helytállást is várják el tőlük, mélyen legbelül társra vágynak, aki mellett gyenge nők lehetnek. Hogy a nők pontosan tudják, mikor szalasztottak el egy-egy lehetőséget, de a méltóságuk továbbviszi őket, ha elutasításba ütköznek. Hogy egy nő akkor briliáns a férfinak, ha más karján ragyog. Vagy hogy egy nő az elfogadásával és hátralépésével tud olyan lépésre ösztönözni egy férfit, amit előretöréssel soha nem érhet el.

Szóval nincs a mai írásunkban iránymutatás és nincs jó tanács a nőkhöz. Csupán egy kis elidőzés és megállás ahhoz, hogy elővegyük a régi fényképeket, a régi emlékeinket és átgondoljuk, vajon merre tartunk és az elszalasztott dolgokat helyre akarjuk-e hozni vagy már képtelenség.

Van, ami soha nem hozható vissza, mert a létezése megszűnt és a fizikai létét már nem érinthetjük. És van, amit helyre lehet hozni. Van, amit egész életünkben bánni fogunk és van, amit nem késő megragadni és soha el nem ereszteni. Van, hogy az ésszerűség győz, mert ezt várják el tőlünk és nem tehetünk mást. De van, hogy a boldogság csak rajtunk áll és muszáj bátran beleereszteni magunkat. És persze van olyan is, hogy el kell engednünk a görcsösen szorított dolgokat ahhoz, hogy az öröm ránk találjon. Mindenki megérdemli a boldogságot! Keresni kell és nem szabad feladni a reményt!
A szerelem jó dolog, még ha fáj is…

Juhász-Nagy Mónika
rekreációs szakember

Kedves Olvasó!

Ha úgy érzi, hogy nem ért egyet, vagy nagyon is egyetért, kérjük ossza meg velünk és írjon a jól bevált Lelkitárs Postaládánkba a lelkitars.postalada@gmail.com címre, ahol továbbra is várjuk leveleiket, melyekből néhány véleményt megosztunk majd az olvasókkal.